3:0-ás siker a Kazincbarcika ellen

Bravúros sikerrel növelte győzelmei számát a Kecskeméti Röplabda Club a bajnokságban.

Rangadóhoz méltó hangulatban kezdődött a Kecskemét Kazincbarcika elleni összecsapása, s a hírös városiak rögtön bekezdtek, s négy-öt ponttal elhúztak esélyesebbnek tartott ellenfelüktől. 10-10-nél még beérte a KRC-t a Vegyész, ám eztán újra erőre kaptak Gyurkó Sándor tanítványai, s nem engedték ki a szettet a kezük közül. A folytatásban talán még magabiztosabbá vált a hírös városiak játéka, míg a vendégek hitehagyottá váltak, ennek köszönhetően nagyon simára sikerült a második felvonás. A harmadik szettben is magához ragadta a kezdeményezést a KRC, 6-7 ponttal sikerült ellógniuk. Ekkor a fiatalabbak újra lehetőséghez jutottak, s ha szorosabban is, de hozták megérdemelten a játszmát, s ezzel a meccset is. A vége 3:0-ás kecskeméti bravúr!

Edzői szemmel:

Gyurkó Sándor (Kecskemét): – Hajtottunk végig, lelkesen küzdöttünk. Magyarország egyik profi csapatát a kettő közül itthon tudtuk megverni 3:0-ra, ez nagy dolog! A nyitásainkkal kiszámíthatóvá tudtuk tenni az ő támadásaikat, blokkban tudtuk tartani őket, ez nagyszerű. Nem mi voltunk az esélyesek, a teher a Kazincbarcikán volt. Azt mondtam a fiúknak, bármi is lesz, dolgozunk tovább hétfőtől, de azért jobb lesz így újra találkozni jövő héten. Nagyon boldog vagyok, gratulálok a fiúknak, s köszönjük a nagyszerű közönségünknek!

Toma Sándor (Kazincbarcika): – Úgy gondolom, hogy az elején kicsit már eldőlt a meccs, hiszen nagyon agresszívan, határozottan kezdett a Kecskemét. Vannak olyan játékosaink, akiket már ismertek, és talán ők lepődtek meg most a legjobban. Készültünk becsülettel erre a mérkőzésre, de beragadtunk az elején, s már nem is tudtunk átlendülni. Talán a harmadik szettben volt olyan játékunk, ami kicsit stabilabb volt, de későn ébredtünk. Megfelelő időben jött a pofon, dolgoznunk kell tovább.

Kecskeméti RC – Vegyész RC Kazincbarcika 3:0 (19, 11, 20)

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: