A bronzéremért játszhat csapatunk

Az elődöntő negyedik meccsén is magabiztosan játszott a Kazincbarcika, s 3:0-ra múlta felül a kecskeméti férfi röplabdázókat, akik így a bronzéremért harcolhatnak majd a Dággal.

A találkozó első szettjében Balla Szabolcs, a KRC feladója bokasérülést szenvedett, ez rányomta a bélyegét a hírös városiak játékára, s nem is bírták a tempót felvenni a harmadik meccsen vérszemet kapó Vegyésszel szemben.

– Sajnos nem tudtunk felnőni a feladathoz, megérdemelten nyerte ezt a meccset a Kazincbarcika, s jutott a döntőbe, gratulálok nekik ezúton is – mondta el érdeklődésünkre Gyurkó Sándor vezetőedző. – Kidomborodott az elődöntőben a két csapat játékosállománya közötti különbség. A Vegyész az alapszakaszban nyögvenyelősen teljesített, a rájátszásra jöttek formába, sőt én azt mondom, hogy talán a döntőben lesznek igazán a csúcson. Az első három elődöntő mérkőzésen erőn felül teljesítettünk, büszke is vagyok a játékosaimra. Ma sajnos megilletődötten játszottunk, bízom benne, hogy a bronzcsatának tiszta fejjel tudunk nekivágni. Egy hét van addig, habár a terem foglaltsága miatt nem teljes ez a hét. A Dág sem lesz egyszerű ellenfél, hiszen az alapszakaszban kikaptunk ellenük. Balla Szabolcs sérüléséről még nincs pontos információm, nem tudom, hogy tudok-e rá számítani. Kicsit elvagyunk még kedvetlenedve, kell pár nap nekem és a fiúknak is, míg helyretesszük ezt magunkban. Április 22-én kezdődik a bronzcsata hazai környezetben. Szeretnénk érmes helyezést kiharcolni a bajnokságban is!

VRC Kazincbarcika – Kecskeméti RC 3:0 (18, 18, 19)
elődöntő, 4. meccs
döntőbe jutott a Vegyész 3:1-es összesítéssel.

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: