Elszántan várjuk heti meccseinket

Szerdán Magyar Kupa meccsen fogadja a HÉP-Kecskeméti Röplabda Club a MAFC-BME gárdáját, majd vasárnap 17.00 órakor a Dunaferr érkezik a Messzi István sportcsarnokba.

A Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsét 3:0-ra nyertél meg a hírös városiak, így a szerdán 18:30-kor kezdődő visszavágó jó eséllyel már csak formalitás lesz, habár a vezetőedző nem fogalmazott elbizakodottan:

– Egyértelmű célunk, hogy kiharcoljuk a továbbjutást. Az első meccsen komoly lépést tettünk az elődöntő felé, szerdán pedig bebiztosíthatjuk helyünket. Hazai pályán a szurkolók is sokat segítenek a csapatnak, nagyon remélem, hogy minél többen kilátogatnak majd mindkét soron következő meccsünkre.

A vasárnapi, Dunaferr elleni meccsre is készen állnak, és tudják, nagyon oda kell figyelniük az utóbbi időben jó formát mutató ellenfelükre.

– Aktuális kupaellenfelünket nagyon simán verték legutóbb a dunaújvárosiak, ez figyelmeztető jel számunkra, hogy maximális koncentrációra lesz szükségünk vasárnap is. Mint minden meccsen, most is csak a győzelem az elfogadható, itthon pedig a közönség kiszolgálását is előtérbe kell helyeznünk. Szeretném, ha újabb lépcsőfokokat tudnánk megtenni álmaink felé, ehhez viszont szükség lesz a 3 pont bezsebelésére!

Krupánszki Olivér is bizakodó az előttük álló meccseket illetően

– Kiváló a hangulat az együttesen belül, a szakmaiság pedig megkérdőjelezhetetlen, hiszen Sasa kiváló vezetőedző. A Kaposvár elleni siker úgy gondolom, extra erőt adhat számunkra a folytatásra. Én nagyon bízom a csapatban, és úgy érzem, hogy Gacs Dani sérülése után is megtaláltuk azt az utat, amelyen elérhetjük céljainkat. A kupában már fél lábbal ott vagyunk a négy közötött, szerdán teljesíthetjük is az elvártakat. Vasárnap pedig egy jó meccsre számítok a Dunaferr ellen, természetesen csakis a győzelem lebeg mindegyikünk szeme előtt!

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: