Fiatal tehetséget igazolt csapatunk

Mint arról már korábban beszámoltunk, hétfőn kezdődik az alapozás a kecskeméti röplabdázóknál. A tavalyi keret magja mellett Gönczi Imre is biztosan ott lesz Dávid Zoltán első tréningjén. A 21 éves játékosra átlóként és szélső ütőként számítanak majd a KRC-nél.

Gönczi Imre fiatal kora ellenére rengeteg díjjal és sikerrel büszkélkedhet. Kunhegyesen ismerkedett meg a sportág szépségeivel, majd Szolnokon pallérozódott, ahol kupagyőztes is volt 2017-ben. Érdemes még megemlíteni, hogy a strandröplabdában is válogatottságig jutott, és érmes helyezések sokasága sorakozik a neve mellett teremben is.

Az utóbbi 6 évet Szolnokon töltötted, ott játszottál az utánpótlás, majd a felnőtt csapatokban. Miért döntöttél úgy, hogy most mégis Kecskemétre igazolsz?

– Szeretnék minél többet fejlődni, mind technikailag, mind fizikálisan. Az új környezet, és az ezzel együtt járó kihívások úgy gondolom, hogy jó hatással lesznek rám.

Már lehet hallani a zuhanyhíradóban, hogy a többi egyesület is tovább erősíti a játékosállományát. Mit gondolsz, ki lesz az idei szezonban a legnagyobb ellenfél, és ki lehet aki meglepetéseket tud okozni mindenki számára?

– Véleményem szerint az idei szezonban a legnagyobb ellenfél a Bajnokok Ligájában is induló VRC Kazincbarcika, meglepetésre pedig szinte az első hat csapatból bárki képes lehet, hiszen a legtöbb együttes magját tehetséges fiatalok alkotják, akik ha lelkesen játszanak, az esélyesebbnek vélt ellenfelektől szetteket rabolhatnak, vagy épp meglepetést is okozhatnak.

Hogyan telik a nyár? Hogyan készülsz az augusztusi alapozásra, illetve a bajnokság kezdetére?

– Nekem a nyár már évek óta szinte végig strandröplabdázással zajlik, emellett konditerembe is járok, szeretnék az alapozás kezdetére már jó fizika állapotba kerülni. Természetesen pár nap fesztivál és nyaralás idén sem maradt el.

Mennyire ismered az idei kecskeméti csapatot, edzőt? Mit vársz a közös munkától?

– A csapat nagy részét nagyon jól ismerem, várom a közös munkát! Úgy gondolom, hogy egy profi környezetben, profi mentalitással, kiváló csapategységet alkotunk majd a pályán és azon kívül is. Szeretnék minél többet játszani, hozzátenni a sikerhez, és a klub célkitűzéseit maximálisan teljesíteni!

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: