Itthon is megverte a Debrecent a HÉP-KRC

Vasárnap este a DEAC csapatát látták vendégül a kecskeméti férfi röplabdások a Messzi István Sportcsarnokban. A mérkőzés papírforma kecskeméti diadallal zárult 3:0 arányban. 

Fej-fej mellett haladtak a csapatok a mérkőzés elején egészen 8 pontig, ám ekkor átvették az irányítást Dávid Zoltán tanítványai, és egy nagy rohammal 16-9-re alakították az állást. A nemrég még sérült, de már pályára lépő csapatkapitány, Krupánszki Olivér vezérletével ez a fór csak nőtt, több, mint 10 egységnyire duzzadt a kecskeméti vezetés. Végül a szettet 25:14-re húzták be a hazaiak (1:0)

A második etap szorosabban alakult. A hírös városi dominancia nem tűnt el, azonban a debreceniek jól kapaszkodtak az eredmény után. 10 pont után egészen a második felvonás végéig 3 pont előnyt birtokolt a KRC. Több hibát vétettek a csapatok a játszmában, amelynek végén a fontos szituációkat a Kecskemét bírta jobban, és megtartva megnyugtató előnyét, 3 egységgel bizonyult jobbnak (2:0).

A harmadik szettben a civis városiak a szépítésért mentek, ennek eredményeként uralták a szett elejét, 4:8. Megrázták magukat a hazaiak, és jobb játékosállományuknak köszönhetően, illetve fizikai fölényüket kamatoztatva Amarildo és Sanchez vezetésével megfordították az eredményt. A mérkőzés összképét tekintve magabiztosan játszva, megérdemelten nyertek Pesti Marcellék, és szettvesztés nélküli győzelemmel zárták a hazai bajnokik sorát. 

Dávid Zoltán, a HÉP-KRC vezetőedzője: – Az első két szettben nyújtott teljesítményünkkel elégedett vagyok. Ami viszont a harmadik játszmát illeti, nem sikerült azt a koncentrációt hozni, ami az elvárt lenne. Kezd hasonlítani a mentális állapotunk arra, amit szeretnék, de még dolgoznunk kell rajta, hogy majd a nagyobb feladatokat is sikerrel vehessük. 

HÉP-KRC – DEAC SNK Kft. 3:0 (-14, -22, -19)
Férfi röplabda NBI. “B-csoport”, 9. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 100 néző
Vezette: Adler, Halász

Kecskemét: Gacs 7, Szabó M. 7, Pesti 11, Isaias 15, Krupánszki 12, Amarildo 1, Csere: Deák (liberó), Kara (liberó), Szabó V., Dobos, Török, Gönczi. Edző: Dávid Zoltán

Szettek alakulása: 1. játszma: 8-7, 16-9, 21-12, 25-14. 2. játszma: 8-7, 16-13, 21-18, 25-22. 3. játszma: 4-8, 16-14, 21-18, 25-19.

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: