Két fontos meccs van hátra

Vasárnap Magyar Kupa negyeddöntő visszavágót, kedden pedig már bajnoki rangadót játszik a hírös városi férfi röplabdacsapat, amelyet a tévé is közvetít.

Csak a Kaposvár ellen kapott ki a Kecskeméti Röplabda Club az elmúlt két hónapban, így ki lehet jelenteni, hogy kiváló formában vannak Gyurkó Sándor tanítványai. Az év vége különösen fontos lesz a csapat életében, hiszen két olyan meccs is vár rájuk, amelyek a 2016-os évet jelentősen meghatározzák.

A Magyar Kupa negyeddöntő visszavágó lesz talán a könnyebb kihívás számukra, hiszen az odavágón simán nyertek 3:0-ra Sümegen. Vasárnap 16 órakor egy hasonló eredménnyel lehetne elégedett a szakmai stáb. Ez egyben azt is jelentené, hogy a jövőre esedékes négyes döntő biztos résztvevője lesz a KRC, ahogy azt már az utóbbi években megszoktuk.

Karácsony előtt két nappal azonban már keményebb dió elé néznek a kecskemétiek. Azt a Dágot fogadják tévés meccsen, amely korábban saját pályáján megverte a Kecskemétet 3:1-re. Törlesztenie tehát van miért a kék-fehéreknek, sőt az is minden bizonnyal motiválja a társaságot, hogyha nyerni tudnak, akkor a 2. helyről várhatják a pontvadászat folytatását 2016-ban.

A KRC hátralévő meccsei 2015-ben:

12.20., 16:00 KRC – Sümeg (Magyar Kupa negyeddöntő visszavágó)
12.22., 18:00 KRC – Dág (tévés -M4- bajnoki mérkőzés)

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: