Négy közé jutott a HÉP-KRC

Vasárnap este az elődöntőbe jutásért lépett pályára Debrecenben a HÉP-Kecskeméti RC. Dávid Zoltán tanítványai 54 játékperc alatt elintézték a cívis városiakat, és simán a négy közé jutottak.

Pénteken a HÉP-KRC esélyeshez méltó módon múlta felül a debrecenieket hazai pályán, így az egyik fél második győzelméig tartó párharcban már csak egy siker kellett a Kecskemétnek az elődöntő eléréséért.

Az odavágó előtt a hírös városiak mestere, Dávid Zoltán azt kérte a játékosaitól, hogy úgy játszanak, mintha ez már az elődöntő lenne. Ennek tükrében léptek pályára Hajdú-Bihar megyében is a kecskemétiek, ugyanis már az első szett első nyitásától kezdve erődemonstrációt tartottak. Összesen 13 pontot engedtek a hazaiaknak (13:25), és bő negyed órányi játékot követően már vezettek, ami a szettek állását illeti. 0:1

A második játszma sem okozott meglepetést, de az eredmény kiegyenlítettebben alakult. Végül ezt a felvonást is magabiztosan, 19:25-re húzta be a KRC, és közel került az elődöntőhöz. 0:2

A végső szettben sem hagyott sok levegőt a Debrecennek a Kecskemét. Nagyon komolyan vették a játékosok ezt a játszmát is, egy percre sem engedtek ki a Bács-Kiskun megyeiek, és 10 ponttal, 15:25-re győztek, így 0:3-as szetteredménnyel nyerték a párharcot.

Az egyik fél két győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Kecskemétnek

Dávid Zoltán (KRC):

“Ugyanazt kértem a csapatomtól, mint az első mérkőzést megelőzően, azaz, hogy a szerváinkat kockáztassuk, és a rossz fogadásokból gyorsan játszunk. Ezek sikerültek is, és örülök, hogy tudtuk gyakorolni azokat a elemeket, amik jellemzik a játékunkat. A játékosaim teljesítették a feladatot, és már az elődöntőre koncentrálunk.”

DEAC SNK Kft – HÉP-Kecskeméti RC 0:3 (13, 19, 15)
Férfi röplabda mérkőzés a négy közé jutásért, 2. összecsapás (visszavágó)
Vezette: Horváth, Mezei

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: