Rangadó következik Kazincbarcikán

Szerdán 17.30-tól a VRC Kazincbarcika a HÉP-Kecskeméti RC-t fogadja a férfi röplabdabajnokság alapszakaszában, majd NB II-es összecsapás következik a junior csapatok között.

A HÉP-Kecskeméti Röplabda Club utóbbi hat meccsét megnyerte – ebből egy kupameccs – a szezonban, és Dávid Zoltán kisebb sérülése is a múlté. Az együttes erőltetett menetének csúcspontja azonban még most jön, hiszen a hétvégi Magyar Kupa-meccs, és a Sümeg elleni sima hazai siker után egy vérbeli rangadón mutathatják meg magukat Sasa Nedeljkovic tanítványai. A vezetőedzőt faggattuk, hogyan készültek az erőfelmérőre.

A vasárnapi bajnoki és a kazincbarcikai túra között mindössze két napotok van a készülésre. Hogyan tudtátok ezt kezelni? Mire helyeztétek a hangsúlyt?

– Főleg a mentális dolgokra helyezzük a hangsúlyt, hiszen nagyon ott kell lennünk fejben, hogy a Kazincbarcika elleni rangadót sikkerel vegyük. Videóztunk is, edzettünk is, de legfőbbképp a koncentráció fenntartásán kell élen járnunk. Szeretnénk már a meccs első percétől megmutatni, hogy komolyak a szándékaink.

Számít az bármit is, hogy a hazai csapat eddig veretlen a pontvadászatban?

– A szezon úgy volt beharangozva, hogy négy együttes küzdelméről fog szólni, gondolok itt a Kaposvárra, Kazincbarcikára, Pénzügyőrre, és természetesen ránk. Előzetesen tehát már lehetett tudni, hogy ezek a csapatok fognak igazi kihívást jelenteni számunkra, ezen a téren tehát nem újdonság a VRCK eddigi veretlensége. Ez extra motivációt ad számunkra, lehet érezni, hogy más az adrealin szintje a srácoknak, mindenki bizonyítani akar. Ez természetes, hiszen az élet erről szól, akkor kell a legjobbat produkálni, amikor az elvárás is nagy. Mi erre törekszünk szerdán este!

A mérkőzés Facebook eseménye ide kattintva tekinthető meg.

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: