A fővárosban is nyerni tudtunk

A férfi röplabda NB I bronzpárharcának második mérkőzését játszották le szombat délután, a fővárosban.

A keddi első találkozón nagyon simán győztek a kecskemétiek, most azonban jobban megizzasztotta őket a tavalyi ezüstérmes fővárosi gárda. A végjátékokban azonban rendre megremegett még a rutinos Pénzügyőr-játékosok kezei is – egy-egy rossz szerva, rossz labdaérintés, könnyedén hálóba ütött labda – s a hibákat könyörtelenül kihasználta a vb-bronzérmes Boriszlav Petrovicsot nélkülöző, idei kupadöntős kecskeméti csapat. Így aztán hiába voltak szorosabbak a játszmák, a végeredmény ugyanúgy 3:0 lett, mint ahogyan az első találkozón.

 

A találkozó előtt, ünnepélyes keretek között búcsúztatták el Bodrogi László játékvezetőt, akinek ez volt a búcsúmérkőzése az élvonalban.

Weczera Csaba: – Most szorosabb szetteket játszottunk, mint Kecskeméten, de sajnos az egész idényben jellemző volt ránk, hogy a végjátékokat fejben nem bírtuk. Ez okozta most is a vesztünket.

Szasa Nedeljkovics: – Egészen más körülmények voltak ezen a mérkőzésen, mint az elsőn, mégis sikerült győznünk. Kedden, hazai pályán várjuk a harmadik találkozót és szeretnénk pontot tenni a párharc végére.

Pénzügyőr – HÉP-Kecskemét 0:3 (–22, –24, –22)

Férfi NB I, a 3. helyért, 2. mérkőzés:

Budapest, Kőér utca, 50 néző. V: Bodrogi, Csizmarik.

PÉNZÜGYŐR: Kovács S. 4, Rozgonyi 6, Jánossy 4, Bokor 3, Kecskeméti 2, Kiss D. 4. Csere: Manoogian, Bán V. (liberók), Takács G. 4, Török P., Rása 3, Gallo, Szalai Sz. 4. Vezetőedző: Weczera Csaba.

KECSKEMÉT: Gacs 6, Török R. 2, Kunert 7, Szabó M. 6, Kovács Z. 13, Krupánszki 8. Csere: Deák (liberó), Török Sz., Pesti 2. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 0:2, 6:4, 12:12, 15:17, 18:21, 20:21, 22:24. II. játszma: 6:8, 12:9, 15:18, 21:20, 23:24. III. játszma: 4:2, 8:7, 9:10, 15:19, 19:19, 20:22, 22:24.

 

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Kecskemét javára.

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: