A hiányzók ellenére is csak a győzelem lehet a cél

Vasárnap három játékosra nem számíthatnak a HÉP-KRC-nél, ám Török Roland szerint a nehézségek ellenére is ők az összecsapás esélyesei.

A jó szériában lévő kecskeméti férfi röplabdázókat egy eltiltás, és két sérülés hátráltatja. Pesti Marcellt négy hónapon át kénytelen nélkülözni Sasa Nedeljkovic, míg Gacs és Vocskó sérülésből lábadozik. Az együttesnél azonban egyáltalán nincs pánikhangulat, tudják a dolgukat, és nem veszítik el a nagy célokról a fókuszt.

Török Rolandot, a HÉP-Kecskeméti Röplabda Club fiatal tehetségét kérdeztük a visszatéréséről, valamint a vasárnapi rangadóról.

Kis szolnoki kitérő után tértél vissza Kecskemétre. Milyen újra itt?

– Minden a legnagyobb rendben van, örülök, hogy visszatérhettem. A csapat nagyon gyorsan összeszokott, talán ennek is köszönhető, hogy a Kaposvár elleni rangadón ilyen jól tudtunk játszani, és korábban is szoros meccset vívtunk riválisainkkal. A csapat mindenre elszánt, profi munka folyik az edzéseken, így a hiányzóink ellenére is bizakodóak maradtunk, hogy elérhetjük a döntőket, és az első helyeket.

Vasárnap a Dunaferr érkezik a Messzibe 17 órakor. Mennyire nehezítette meg a dolgotokat, hogy Gacs Dániel után még két játékost kell nélkülöznötök?

– Természetesen az ilyen eltiltások, sérülések sosem jönnek jókor, de azért vagyunk sportemberek, hogy megoldjuk ezeket a szituációkat, és a legjobb tudásunkat nyújtsuk akkor is, amikor nehezebbek a körülmények. Talán jobban össze is kovácsolják ezek a dolgok a csapatot. A keretünk így is erős maradt, hazai pályán csak a győzelem lehet a célunk a Dunaújváros ellen!

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: