A MAFC-BME ellen is sima győzelem született

A fővárosi klub kis terme nem a legideálisabb körülményeket nyújtotta a csapatoknak, de a szűk pályaméret nem befolyásolta a HÉP-KRC-t abban, hogy ezt a bajnoki összecsapást is 3:0-ra nyerje.

– Az első két szettben látottak nagyon tetszettek, minőségi röplabdát tudtunk bemutatni – kezdte értékelését Sasa Nedeljkovic vezetőedző. – A harmadik szettben már voltak figyelmetlenségek, túl sok pontot ajándékoztunk oda a MAFC-nak. Jókor, jól sikerült aztán belenyúlni a meccsbe, és aztán újra a magunk javára tudtuk fordítani az eredményt, és végül 3 pontot érő győzelmet szereztünk. A pálya nem volt a legideálisabb, a vonal után alig 1-1,5 méter hely állt rendelkezésére a csapatoknak, ami igencsak sérülésveszélyes lehet. Ha szeretnénk nívót adni a férfi NBI-nek, ha azt akarjuk, hogy a röplabda megint egy kedvelt sportág legyen, akkor az infrastruktúra területén is előre kell lépnünk Magyarországon, hiszen csak így lehet a szurkolókat visszacsábítani, ha profizmust tapasztalnak. Valami már elindult, hiszen évek óta nem volt ilyen erős a férfiak mezőnye. Amit mi Kecskeméten megtehetünk, azt megcsináljuk, hogy élvezetes játékot lássanak a drukkereink, bízom benne, hogy ez a közelgő rangadókon a csúcsra fog járni!

A HÉP-KRC számára Magyar Kupa meccsel folytatódik a szezon Óbudán november 4-én, majd másnap hazai környezetben fogadják a Sümeget a pontvadászatban.

MAFC-BME – HÉP-KRC 0:3 (-21, -16, -23)
férfi röplabda NBI.

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: