A Pénzügyőr jutott a döntőbe

Szerdán este az utolsó szalmaszálba kapaszkodva lépett pályára Budapesten a HÉP-KRC az elődöntő harmadik összecsapásán. A mérkőzést végül a Pénzügyőr nyerte (3:1), így a kecskemétieknek elúszott a döntőbe jutás lehetősége. 

A Pénzügyőr 2–0-ra vezette a párharcot a találkozót megelőzően, így a három győzelemig tartó csatában karnyújtásnyira voltak a fővárosiak a fináléba jutástól.

A mérkőzést úgy kezdte a KRC, ahogyan azt egy hátrányban lévő csapatnak kell. Mindent beleadtak, jól védekeztek, és támadásban is kevés hibát vétettek az alföldiek. Ennek köszönhetően 20 ponton tartották a hazaiakat, és behúzták az első szettet. (0:1)

A második játszmától kezdve óriási szetteket produkáltak az együttesek, de sajnos a végjátékokban – csak úgy, mint a kecskeméti találkozón – rendre a Pénzügyőrnek jött ki jobban a lépés. A Pest megyeiek egy 25:23 arányban megnyert szettel egalizálták a mérkőzést. (1:1)

A harmadik felvonásban is az életéért küzdött a Kecskemét, a játékosok akaratára nem lehetett panasz, de talán a rutin hiánya miatt, a végén nem tudták a maguk javára fordítani a labdamenetek alakulását. 25:22-re nyert a Pénzügyőr, és egy játszmára volt attól, hogy fináléba jusson. (2:1)

A negyedik szett idegtépő pillanatokat hozott. Kérdéses bírói ítéletek, ki nem kényszerített hibák és eszméletlen feszült légkör jellemezte minden percét a küzdelemnek. Első meccslabdáját kihasználta a Pénzügyőr, 25:23-ra nyerte az újabb kiélezett végjátszmát, és megszerezte a győzelmet. (3:1)

Sikerével 3-0-ra nyerte a párharcot a budapesti együttes, és bejutott a magyar bajnokság döntőjébe. A kecskemétiek a továbbiakban a bronzéremért szállhatnak harcba. 

Dávid Zoltán (HÉP-KRC):

– Küzdöttünk, hajtottunk, elégedett vagyok a hozzáállással és a teljesítménnyel. Viszont amit már többször hangsúlyoztam, ennyi hibával nem lehet játszani. Ugyanazokat a butaságokat követtük el, mint az elődöntő első két mérkőzésén, így nem érdemelhettük meg, hogy a döntőbe jussunk. A mai meccs is nagyon drámai, viszont a bíráskodás nem volt a mérkőzés szintjéhez méltó. Ekkora tét mellett nem szabad ilyen világtalan bírókat küldeni a mérkőzésekre, mert a legfontosabb szituációkban, a legrosszabb döntéseket hozták. De azt is tudom, hogy nem ezen múlott. Gratulálok a Pénzügyőrnek, jobb formában játszottak, mint mi, és sok sikert kívánok nekik a fináléhoz! 

LV Sport Pénzügyőr SE – HÉP-Kecskeméti RC 3 : 1 (20, -23, -22, -23)
Férfi röplabda Extra Liga, elődöntő, 3. mérkőzés

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: