Edzőmeccsel hangolt a csapat a kupadöntőre

A hírös városiak a hétvégén a bajnoki kiírás szerint szabadnaposak lennének, ám a szolnokiakkal sikerült egy jó hangulatú edzőmeccset megvívniuk.

– A szándékom az volt, hogy legyen egy mérkőzés élményünk ezen a héten is, s ne változzon meg a meccsritmusunk a Magyar Kupa döntő előtt – mondta el Gyurkó Sándor megkeresésünkre. – A hétvégén pont szabadnaposak vagyunk a bajnokságban, de a szolnokiakkal sikerült szerencsére leegyeztetni ezt az edzőmeccset. Leutaztunk hozzájuk, négy 25 pontos játszmát játszottunk le, 3:1-re nyertünk is, de most az eredmény másodlagos volt. Jobb játszani, mint edzeni, ezzel a felkiáltással küldtem a fiúkat a pályára. A második felvonástól eltekintve elégedett lehettem a látottakkal. Fontos volt, hogy mozogjunk egy jót, s hogy megmaradjon a lendületünk csütörtökre.

Csütörtökön este már pedig jön a kupafinálé, amelyre így készülnek a KRC-s fiúk:

– A nehezebb edzéseken túl vagyunk, most már csak a finomhangolás maradt hátra. A lelkesedésünkkel, motivációnkkal nem lehet gond. Főleg a játékosság volt dominálni a hátralévő tréningeken.

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: