Esélyeshez méltó győzelmet aratott a HÉP-KRC

A Dunaferr csapata vendégeskedett Kecskeméten, a hazaiak érvényesítették a papírformát, így a kilátogató szurkolók egy nagyon sima, 3:0-s mérkőzésnek lehettek tanúi.

Az első szettben, egészen 9:9-ig fej-fej mellett haladt a két gárda, de ekkor magához ragadta a kezdeményezést a hírös városi alakulat, Gönczi és Pesti pontjainak köszönhetően 14:9-re elhúztak. Ezt követően két pontra felzárkóztak a vendégek, amit egészen 18:16-ig sikerült tartaniuk, majd Sanches két pontjának köszönhetően ismét négypontos szakadék tátongott a két együttes között. A Dunaferr mestere ekkor látta elérkezettnek az időt, hogy éljen a játékmegszakítás lehetőségével. Nem sikerült rendet tennie a fejekben, ennek köszönhetően simán, 25:18 arányban behúzta az első szettet a hazai csapat.

A második etapot valóságos erődemonstrációval kezdte meg a KRC. Pesti és Krupánszki vezérletével 6:1-re elhúztak, ekkor a vendégek mestere a mérkőzés folyamán másodjára kért időt. Ezt követően három pontra közelítették meg ellenfelüket a vendégek, 6:3. Ezután viszont megmutatta oroszlánkörmeit a KRC, megduplázták pontjaik számát, miközben vetélytársuknak csupán egy pontot engedtek, 12:4. A hírös városiak még erre is rá tudtak tenni egy lapáttal, tizennégy pontot vertek ellenfelükre, így 25:11-nél ért véget a második játékrész.

Szabó és Krupánszki pontjainak köszönhetően 4:0-val kezdtek a hazaiak. Ezeket követte Sanches és Gacs 2-2 pontja, illetve vendég részről egy szervahiba, 9:3. Ekkor ismét időt kért a vendégek trénere. Állandósult a két csapat közti tízpontos különbség, amit a mérkőzés végére hárommal megfejeltek a hazaiak, így 25:12-vel ért véget a mérkőzés.

Dávid Zoltán: – A győzelemért gratulálok a srácoknak, viszont a mutatott játékkal nem vagyok teljesen megelégedve. Azt kértem tőlük, hogy élvezzék, amit csinálnak és ezt nem látom rajtuk, szóval majd rendet kell tennem a fejekben.

HÉP KRC-Dunaferr 3-0 (25:18, 25:11, 25:12)

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: