Farkas Péter nehezebb meccsre számít

Csütörtökön este végletekig kiélezett rangadón tudta magához ragadni a vezetést az elődöntőben a KRC, szombaton már Kazincbarcikán folytatódik a párharc.

Farkas Péter, a kecskemétiek egyik kiválósága úgy gondolja, hogy a második összecsapáson még nehezebb dolguk lesz.

Mi volt az, ami a végén felétek billentette a mérleg nyelvét tegnap?

– Úgy gondolom, hogy Dávid Csanád nagyot játszott, egyértelműen ki kell emelnem az ő teljesítményét. A közönségnek is köszönjük, nagyon sokat jelentett, hogy biztattak bennünket végig. A másik oldalon Szabó nem tudta hozni azokat a pontokat a végjátékban, amiket kellett volna, így ez a három tényező döntött szerintem a mi javunkra.

Hogyan készültök a szombati folytatásra?

– A pénteki napon a délelőtt szabad, délután gyorsító kondi edzés várnak ránk. Gyakoroljuk még a nyitásokat, fogadásokat, nagyjából ezek a főbb pillérek, rövidke idő áll rendelkezésre.

Egy idegenbeli győzelem már fél továbbjutást érhet, te mire számítasz?

– Mindenképp nehezebb összecsapásra számítok. Mások lesznek a feltételek, sokkal kisebb teremben fogunk játszani, ami nekik kedvez. Bízom benne, hogy sokan elkísérnek minket, s ha nem is könnyen, de nyerünk Kazincbarcikán.

forrás: kesport.hu

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: