A Kecskeméti Röplabda Club csütörtökön a Kazincbarcika ellen meccsel a bajnokságban.
A kecskeméti meccset 3:0-ra tudták megnyerni Gyurkó Sándor tanítványai, ezzel is bebizonyítva, hogy fiatalságuk ellenére ütőképes gárdát alkotnak. Farkas Péter szerint az idegenbeli mérkőzésen is győzni tudnak koncentrált játékkal.
Mire számítasz a Kazincbarcika otthonában?
– Mindenképpen győzni szeretnénk, úgy gondolom, hogy jobb csapat vagyunk, ezt Kecskeméten is bizonyítottuk. A kazincbarcikai terem elég kicsi, így a nyitás-fogadásokra kell odafigyelnünk. Ha az eltervezett taktikát sikerül megvalósítanunk, akkor nem lehet gond. Összpontosítanunk kell, hiszen az alapszakasz második helye múlhat ezen a meccsen!
Jövő héten pedig kupameccsen érkezik a Dág, az odavágót 3:0-ra nyertétek, talán már a döntőben érezhetitek magatokat?
– Természetesen nem vehetjük fél vállról a második meccset. Fontos, hogy ugyanolyan elszántsággal tudjunk pályára lépni, mint azt tettük Dágon. A továbbjutást ki kell harcolnunk.