Győzelem és továbbjutás a Magyar Kupában

A Sümegen elért 3:0-ás eredményt másolta a hírös városi férfi röplabdacsapat vasárnap a Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóján.

A negyeddöntő első meccsét 3:0-ra nyerte idegenben a Kecskeméti RC a Sümeg ellen, vasárnap pedig 16 órától a visszavágóra került sor a Messzi István sportcsarnokban.

Gyurkó Sándor tanítványai kiválóan kezdtek, s esélyt sem adtak az első játszmában ellenfelüknek. A folytatásban már felébredtek a sümegiek, s megszorongatták a Kecskemétet, ám a második szett végjátéka egyértelműen a hazaiaké volt, így bő fél óra után már 2:0 állt a kijelzőn. A harmadik felvonásban kisebb meglepetésre a sümegiek álltak jobban az első technikai szünetig (3:8), ám a következőnél már öt ponttal (16:11) a KRC vezetett. Ezt az előnyét megőrizte, sőt növelte is a hírös városi alakulat, s magabiztosan hozta az összecsapást. Az elődöntőt a Dággal játssza majd a Kecskemét, az időpont még egyeztetés alatt van.

A KRC számára még egy bajnoki találkozó van hátra a 2015-ös évből. December 22-én, kedden 18 órától a Dágot látják vendégül a Messzi István sportcsarnokban tévés (M4) meccsen.

Edzői szemmel

Németh Ödön (Sümeg): – Az első játszmában nem tudtunk ellenfelei lenni az egyértelműen jobb hazai csapatnak. A folytatásban már kicsit megnehezítettük a dolgukat, de teljes mértékben megérdemelt a győzelmük.

Gyurkó Sándor (Kecskemét): – Mindenkinek tudtam játéklehetőséget biztosítani. A fiúktól azt kértem az öltözőben, hogy próbáljuk azt a játékot mutatni, mint a sümegi mérkőzésen, s görcsölés nélkül hozni a meccset, hogy a keddi rangadónak jó állapotban tudjunk nekivágni. Nem azért játszattam mindenkit, mert lebecsültem volna a Sümeget, hanem azt szerettem volna, hogy mindenkinek legyen játékélménye a Dág elleni derbi előtt. Úgy gondolom, hogy a harmadik játszma elejétől eltekintve végig uraltuk a meccset. Örülök a győzelemnek, s hogy bejutottunk a négy közé a kupában. Augusztusban, ha ezt mondja valaki, hogy az éremért játszhatunk, akkor aláírtuk volna, de van még lépcső felfelé.

KRC – Sümegi RE 3:0 (15, 20, 18)

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: