A Férfi NBI Extraliga 18. fordulójában a tabella 4. helyén álló Greenplan-VRCK csapatához látogattunk, ahonnan egy fordulatos és hosszadalmas mérkőzésen sikerült elhoznunk 2 pontot.
1. Szett: Már az elején meglepetést tudtunk okozni a barcikai csapatnak. Csapatunk által szerzett öt ász mellett Gacs Dániel és Varga Péter 6-6 pontja is kellett a játszma megnyeréséhez.
A 2. és 3. szettben a hazai csapat dominált, a Vegyész a mérkőzésen jelenlévő legerősebb játékosait küldte a pályára, akik ellen a meccs ezen két periódusában nem volt ellenszerünk.
A 4. szettet erősen kezdtük, Varga Péter és Mócza Máté pontjaival a 2-9-es állásról fel tudtak zárkózni a hazaiak 3 pontra. Számunkra a 8-11-es állás jelentette a fordulópontot, hiszen innentől Varga Péter sorozatos pontjaival 14-25-re zártuk a játszmát.
A döntő szettet fej-fej mellett haladva kezdték a csapatok. 14-9-es állásnál egy pontra volt a Vegyész a győzelemtől. Csapatunk innen volt képes felállni és végül 16-18-ra megnyerni az 5. játszmát és ezzel az 1 óra 59 percig tartó mérkőzést.
Legjobb pontszerzőink: Varga Péter 35, Minemura Yudai 11, Mócza Máté 9, Flachner Dániel 9, Gacs Dániel 8
Edzői nyilatkozatok:
Deák Márk (vezetőedző):
“Örülök, hogy végre pontot tettünk egy rossz fejezet végére. A Barcika nem a legjobb keretével játszott ez tény, ezzel időnként tudtuk élni, de rengeteg indokolatlan hibánk volt ma is. Kerestük a legjobb megoldásokat, de kapkodás és határozatlan megoldások tömkelege jellemzett minket. Az, hogy 14-9-ről nyerni tudtuk azt megköszönjük, hogy van egy Varga Péterünk.”
Toronyai Miklós (vezetőedző):
“Gratulálok a Kecskemétnek. Sajnos nem tudtunk mindenkit nevezni a mérkőzésre, ezért más felállásban kellett játszani, mint ahogy eddig tettük, aztán még jobban bele kellett nyúlni a csapatba, ami végül jól sikerült. Vicces, hogy a kupaelődöntő előtt azt mondtam, hogy aláírtam volna azt a verziót, hogy mi jutunk kupába, a bajnokit pedig a Kecskemét nyeri. Most azért máshogy vélekedek, mert kezünkben volt a mérkőzés. Ezért a vereségért azonban nem hibáztathatom a játékosokat, nem is fogom, mert az összképet kell nézni. A mérlegünk jó, pozitívan jöttünk ki az elmúlt hetek rangadóiból, és közben sikerült bejutni a Magyar Kupa döntőjébe. A játékosok ma is megtettek mindent a sikerért. Dolgozunk tovább, hogy a szezon hátralevő részét is olyan eredményekkel zárjuk, amire büszkék tudunk lenni. Szurkolóinknak köszönjük a biztatást, ma is fantasztikusak voltak.”
Fotó: Kocsis Alíz