Három meccs öt nap alatt

A hétvégén kettő meccs vár rájuk – egy kupa és egy bajnoki -, majd jövő héten szerdán szuperrangadón mutathatják meg magukat a kecskeméti férfi röplabdázók.

A hangulat kiváló, mindenki egészséges, már csak a kiemelten fontos meccseken begyűjtendő pontok hiányoznak a HÉP-KRC-nél, hogy teljes legyen a kép. Szombaton Magyar Kupa-találkozón szerepelnek az egy osztállyal lentebb játszó Óbuda ellen, majd vasárnap a Sümeg elleni hazai bajnoki jön 14:30-tól a Messzi István sportcsarnokban.

A két kötelezőnek nevezhető összecsapás után azonban szerdán már ott van a Kazincbarcika elleni csúcsderbi, ami már azért ott van a fejekben Sasa Nedeljkovic vezetőedző szerint.

– Kevesebb mint egy hét alatt három meccsen lépünk pályára, és az első kettőt sem szabad fél vállról vennünk – kezdte a szerb szakember. – Arra kell felhasználnunk a következő napokat, hogy kellően felpörögjünk a szerdai, Kazincbarcika elleni derbire. Az elvégzett munkával elégedett vagyok, de még szerdáig mentálisan tudunk lendíteni a csapaton, ami fontos is lesz, hogy a legjobb formában lépjünk pályára. Mindenki tudja, hogy mi a feladata, és ha az előre megbeszéltek szerint végezzük a dolgunkat, akkor nem okozunk csalódást sem magunk, sem szurkolóink számára!

A menetrend:

11.04., 16:30 Óbuda – HÉP-KRC (Magyar Kupa)
11.05., 14:30 HÉP-KRC – Sümeg
11.08., 17:30 VRCK – HÉP-KRC

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: