2018. december 19-én a Magyar Röplabda Szövetség a legjobb utánpótlás férfi teremröplabda edzőjének választotta Karagics Mátyást. Vele, a kecskeméti sport ikonikus alakjával, a Katona József Gimnázium tanári karának oszlopos tagjával készítettünk interjút.
Kiskorában hogyan került közel a röplabdához, és miért emellett a sport mellett tette le a voksát?
– Gyerekkoromban először úsztam, aztán fociztam, majd a Leninvárosi Általános Iskolában komoly szinten atletizáltam. Mikor később bekerültem a Katona József Gimnáziumba, akkor kiderült, hogy amellett, hogy elég nagyot ugrottam és dobtam, nem voltam elég gyors. Dunszt Ferenc Frici bácsinak több se kellett, és rávett, hogy másodikos gimnazista koromban elkezdjek röplabdázni. Eleinte óvakodtam ettől, hiszen a válogatott kosárlabdázó kereszttestvérem, Tóth Győző már elcsalt kosarazni, de aztán Frici bácsi kikért egy nap az iskolából, és reggeltől estig győzködött engem. Ennek hatására másnap már röplabdáztam.
Valószínűleg nem bánta meg, hogy hallgatott Dunszt Ferencre.
– Abszolút nem bántam meg, sőt, a későbbiekben is fontos szerepe volt az életemben, amikor a pályaválasztás előtt álltam. Négyes tanuló voltam, nem voltam kitűnő, és nem nagyon volt elképzelésem, hogy mihez kezdjek a gimnázium után. Ekkor Dunszt tanár úr újra a segítségemre sietett, és ő irányított engem a testnevelő tanári pálya felé. 1976-ban nyertem felvételt a Testnevelési Főiskolára, ahol újra egy remek ember kezei közé kerültem Tarnawa Ferdinánd személyében, aki emberségre nevelt bennünket. Még inkább beleszerettem a röplabdába, és később a tanárkodásba is.
Melyek a legnagyobb sikerei játékosként?
– Sajnos nem volt hosszú a pályafutásom, mint játékos, hiszen 16 évesen kezdtem, és hamar be is fejeztem. Legnagyobb sikeremnek a Kecskeméttel elért 1983-as bajnoki címünket tartom, hiszen nagyszerű érzés volt tagja lenni az első vidéki bajnokcsapatnak. Sokszoros ifjúsági válogatott voltam, illetve párszor felnőtt magyar B-válogatott is lehettem. 26 évesen azonban nemigen volt választásom, és Beregszászi Szabolcs lemondása után én lettem a felnőtt csapat edzője, így élsportolói karrieremet abbahagyni kényszerültem.
A sikeresség azonban a pálya szélén is folytatódott az Ön számára…
– Igen, hiszen ’87-ben edzőként is sikerült elérnem a Kecskeméttel a bajnoki elsőséget. Rendkívül büszke vagyok erre, mert ez a siker teljes mértékben a saját munkám gyümölcse, hiszen egy új csapatot kellett összeállítanom. Edzői karrierem másik fontos állomása a 2001-es csehországi Európa-bajnokság volt, melyen a magyar férfi röplabda-válogatott másodedzőjeként vettem részt. Szakmailag sokat fejlődtem abban az időszakban, hiszen testközelből láthattam bele a világ élmezőnyébe.
Ennek ellenére számomra mindig is a tanítás volt a legfőbb. 1981 óta koptatom immáron tanárként a Katona József Gimnázium lépcsőit, és 1 év szegedi edzősködést leszámítva mindig is ez volt a fő állásom, munkahelyem.
Az egyik legsikeresebb utánpótlásedzőnek számít. Miért vált testhezállóbbá a fiatalokkal való munka Önnek, mint a felnőtt klubok irányítása?
– Rengeteg energiát fektettem a felnőtt csapatokkal való munkába. 18 éven keresztül voltam a kecskeméti felnőtt csapat edzője, de ennek a feladatnak vannak olyan melléktermékei, mint a pénz, az eredményhajhászás, és ezeket a stresszes és feszült tényezőket nem tudtam mindig jól kezelni. Ezért a gyerekekkel való foglalkozás az én világom, mert az utánpótlásban sose az eredményesség a legfontosabb. Mindig arra törekszem, hogy a játékosaimmal közösen kijavítsuk a hibákat, illetve, hogy eljussanak a legmagasabb szintre. Ha ezt jól csináljuk, akkor jönnek a sikerek is.
Mit tart az utánpótlásnevelésen belül a legfontosabbnak?
– Az a legfontosabb, hogy a fiatalokat felkészítsük a profi karrierre. A rendszerváltás után a kötelező szponzoráció megszűnésével a röplabda lett az egyik legszegényebb sportág, így rákényszerültünk arra, hogy saját nevelésű játékosokkal tartsuk életben a kecskeméti röplabdát. Így is több dobogós helyezést értünk el, valamint egy olyan utánpótlásnevelő rendszert építettünk ki, amelyből a mai napig tudunk táplálkozni. A felnőtt gárdánk nagy része a mi fiataljainkból áll, illetve páran külföldön, vagy az ország több más pontján játszanak.
Mi az a tulajdonság vagy hozzáállás, amit egy edző felszínre tud hozni, hogy profi váljon a fiatal játékosokból?
– A mai gyerekekkel már nagyon nehéz. Az a stílus és az a szóhasználat, amikkel régebben az eredményeket elértük, az ma már nem működik. Edzésen rendesen dolgoznak a fiatalok, de azt nehezebb elérni, hogy eljöjjenek edzésre, hiszen annyi külső hatás éri őket, amik sokkal kényelmesebbek, mint izzadni és dolgozni a tréningeken. Játszani mindenki szeret, de szenvedni kell azért, hogy az eredményeket elérjük. Nekünk utánpótlásnevelőknek ez a jelenlegi kulcsfeladatunk, hogy megértessük a fiatal generációval, hogy játszadozva, mindig jókedvvel és kemény munka nélkül nem lehet előre lépni.
Milyen más sportokat szeret, illetve mik tartoznak a hobbijai közé?
– Nagyon szeretek olvasni, mindenféle könyveket elolvasok, valamint nagy keresztrejtvényfejtő vagyok. A mai modernebb világban ez picit átalakult, és a keresztrejtvények helyett sok logikai rejtvény terjedt el, melyekkel szintén szívesen töltöm az időt, általában meccsre menet a buszon. A sportokat tekintve mindenféle sport érdekel. A labdarúgástól a síelésig, bármilyen sportot akár kipróbálok, akár megnézek. Viszont a tanári állásom miatt 40 éve minden reggel fél 7-kor indulok el otthonról, és az edzések után általában fél 9 körül érkezem haza, tehát olyan sok szabadidőm nem marad.
Szerepelnek-e nagyobb álmok, tervek a bakancslistáján?
– Nincsenek komolyabb terveim a jövőt nézve, végzem a munkámat becsülettel. Egy álmom viszont van, ami tőlem teljesen független. Volt róla szó, hogy az elsőszámú otthonomba, a gimnáziumba építenek egy normális méretű tornatermet, és az lenne a vágyam, hogy ennek az átadásán aktívan részt tudjak venni, és ott tudjak edzéseket tartani.
