Második felvonás a Sümeg ellen

A kecskeméti röpisek jelenleg a 3. helyen állnak, vasárnap pedig a tabella 6. pozícióját elfoglaló Sümeg együtteséhez utaznak.

A két együttes kecskeméti összecsapásán a KRC nyert simán 3:0-ra. A visszavágón is fontos, hogy mind a három pontot begyűjtse a hírös városi alakulat.

– Sajnos a vasárnapi mérkőzésen nem számíthatok Pesti Marcellre és Balla Szabolcsra – kezdte Gyurkó Sándor vezetőedző. – Pesti Marcellnek a bokájával van problémája, Balla Szabolcsnak pedig tályog alakult ki a lábán, amit a tegnapi napon meg is műtöttek. Sajnos rájuk már nem számíthatok ebben a naptári évben. Készültünk, tudjuk, hogy mi vár ránk. Kisebb teremben játsszuk a meccset, amihez remélem minél hamarabb sikerült alkalmazkodnunk. Úgy érzem, hogy mi vagyunk az esélyesebbek, hiszen hazai pályán 3-0-s győzelmet arattunk, igaz akkor még a két külföldi játékos nem volt ott a Sümegben. Fontos lenne ezt a bajnoki mérkőzést győzelemmel zárni, hiszen jövő héten két Magyar Kupa találkozó vár ránk, szintén a Sümeg együttese ellen. Úgy gondolom, ha vasárnap nyerünk, az az ütés benne marad, mint egy bokszolóban az ellenfélben, és akkor a csütörtöki kupameccsen már egy kicsivel könnyebb dolgunk lenne. Megpróbáljuk a hátralévő négy mérkőzést 2015-ben győzelemmel befejezni.

A KRC további menetrendje 2015-ben:

december 13., vasárnap Sümeg – KRC 15:30
december 17., csütörtök Sümeg – KRC 19:00 (Magyar Kupa legjobb négy közé kerülésért)
december 20., vasárnap KRC – Sümeg 16:00 (Magyar Kupa legjobb négy közé kerülésért)
december 22., kedd 18:00 KRC – Dág (tévés bajnoki, M4 közvetíti)

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: