Országos döntőben a juniorok

Hétfőn mindhárom meccsüket megnyerték a Kecskeméten játszott csoportban.

A Széchenyi István Vendéglátóipari Szakközépiskola termében játszotta az országos középdöntő csoportmeccseit a Kecskeméti RC junior gárdája.

Karagics Mátyás tanítványai szettveszteség nélkül fektették két vállra a Székesfehérvárt (3:0) és a Debrecent (3:0), így a májusban esedékes országos, hatcsapatos fináléra kvalifikálták magukat.

– Most először tudtunk úgy felállni, hogy teljes a keret, hiszen sokan játszanak a felnőtteknél, ezért nem tudtam számolni többször, több játékossal sem – mondta el Karagics Mátyás megkeresésünkre. – Az első meccs első játszmájában meg is néztük, hogy hogy fog ez kinézni. Egyedül a Balla Szabolcsot nem játszattam, őt a második meccsen próbáltam ki két szett erejéig. Még variálni kell ezt-azt. Az az igazság, hogy simán nyertünk, de nem voltunk elég sportosak. Picikét kényelmesen játszottunk. Sajnos történt egy sérülés is, Török Patriknak kifordult a bokája, így nem tudni, hogy szerdán ott tud-e lenni a Pénzügyőr ellen, a felnőtt negyeddöntő második meccsén. A kórházból felhívott, csak erős rándulás, nincs szakadás szerencsére.

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: