Szettveszteség nélküli siker Dunaújvárosban

Gacs Dániel betegség miatti hiányzása sem volt akadály a Kecskemétnek, hogy idegenben gyűjtse be a három pontot.

Fontos győzelmet szerzett a hírös városi férfi röplabdacsapat az alapszakasz vége felé közeledve, hiszen újabb 3:0-ás sikerükkel már 5 pontnyira nőtt a különbség a közvetlen rivális Kazincbarcikával szemben. Így ha a jövő hétvégi, Pénzügyőr elleni hazai derbit be tudják húzni a kék-fehérek, akkor már biztosan a 2. pozícióból várhatják a folytatást.

– Gacs Dani betegsége miatt változtatnom kellett, így kicsit félve vágtam neki a dunaújvárosi túrának – kezdte értékelését Gyurkó Sándor vezetőedző. – Az alapszakaszban az egyik legstabilabb embere volt eddig, a legtöbb blokkot hozta. – Végül Erki Milán ugrott be a helyére, igaz csak két edzésen tudtuk gyakorolni vele a centerjátékot, főleg a védekezést. Gondoltam, hogy szoros mérkőzés lesz, de nem volt bennem olyan érzés, hogy itt baj lehet. A harmadik felvonás elején volt egy kisebb hullámvölgy, amikor korán ki kellett kérni az időt, de aztán rendeztük a sorokat. Játszmaveszteség nélkül tudtunk nyerni Dunaújvárosban, ez nagyon dolog, hiszen így nagy lépést tettünk az alapszakasz második helye felé!

Dunaferr – KRC 0-3 (-17, – 25, – 23)

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: