Vocskó Máté a KRC-ben folytatja!

A hírös városi röplabdabarátok januárban megismerhették Vocskó Mátét, aki akkor harmadmagával a MAFC-BME együttesétől érkezett a Kecskeméti RC röplabdacsapatához. Már akkor szóba került a közös munka jövőbeni folytatásának lehetősége – ma sajtótájékoztató keretében írták alá a felek az egy bajnoki esztendőre szóló kontraktust.

Az 1984-ben született, 180 cm magas feladó a Vasasban nevelkedett és pályafutásának jelentős részét a fővárosban töltötte. Sokat egyeztetett év közben a KRC vezetőségével arról, hogy hogyan tudnának a közeli jövőben is együttműködni, hiszen Vocskót civil munkája a fővároshoz köti, de sikerült mindenben megegyezniük, így a 2017/18-as bajnoki évben a kiváló röplabdázó újra a Kecskemét szerelését ölti magára – ezzel megvan a csapat 12. játékosa is.

Szasa Nedeljkovics, a KRC vezetőedzője elmondta, gyakorlatilag teljes a keret, centerposzton bevethető játékost keresnek még a piacon, de nagyon erős játékosállománnyal vágnak neki a bajnokságnak. A tréner kiemelte: boldogan jön edzést tartani, hiszen a fiúk hatalmas elszántsággal és akaraterővel készülnek, a felkészülés nagyszerűen halad, a gárda talán egy ütemmel a tervezett tempónál jobban halad. Nedeljkovics hozzátette; nem lesz könnyű a bajnoki esztendő, a Kecskemétnek nagyon nehéz a sorsolása, a bajnokaspiránsok közül a legnehezebb. A nyitómérkőzésen rögtön az ezüstérmes Pénzügyőrhöz utaznak (szeptember 24-én).

A BL-győztes, kecskeméti születésű ifj. Nagy Péter Kaposvárra igazolása kapcsán a kesport.hu kérdésére Hoffer Zoltán, a klub ügyvezetője elmondta, május óta több alkalommal egyeztettek Péterrel, ám a játékosnak akkor egy visszautasíthatatlannak tűnő romániai ajánlata volt. Később “Pepe” úgy döntött, a magyarországi folytatás is szóba jöhet, ám akkor a Kecskemét keret gyakorlatilag teljes volt, így a tárgyalások – egyelőre – szünetelnek, ifj. Nagy Péter pedig aláírt Kaposvárra. Szasa Nedeljkovics hozzátette: a magyar bajnokság rengeteget erősödik azzal, hogy Péter újra itthon játszik és nagyon bízik benne, hogy nagyszerű csatákat vív majd a Kecskemét és a Kaposvár.

Szeptember elején felkészülési tornára utazik a KRC, a házigazda Nagybánya mellett a Dés, a Zilah és a KRC csapata vesz részt a megmérettetésen. A torna szeptember 8-tól 10-ig tart. A Dunszt Ferenc emléktornát szeptember 16-án rendezik Kecskeméten, itt a KRC mellett a Nagybánya és a Szabadka együttese lép a Messzi István Sportcsarnok parkettjére.

Megosztás

Ezek is érdekelhetnek: